Amerikai vizsgálatok alapján a lehető leg- rosszabb, amit a kijózanodásért tehet valaki, ha megiszik egy csésze kávét.
Egy egereken végzett kutatás szerint ugyanis a meleg ital elhiteti az illetővel, hogy visszatértek az érzékei, holott ez csupán illúzió: mindössze nehezebben veszi észre, hogy alkoholos befolyás alatt áll. A philadelphiai Temple Egyetemen (USA) folyta- tott kísérlet vezetője, Thomas Gould a BBC hír- portálnak (www.bbc.co.uk) elmagyarázta, hogy aki fáradt, és rosszul érzi magát az alkoholfogyasz- tást követően, sokkal inkább beismeri, hogy it- tas, mint az, aki az alkohol mellé kávét is ivott. Az utóbbi ugyanis ébernek hiszi magát, képesnek arra, hogy olyan kockázatos helyzetekben is elboldogul, mint amilyenek autóvezetés közben adódhatnak. A kutatók azt vizsgálták, hogyan kerülnek ki kellemetlen ingereket – például va- kító fényeket és hangos zajokat – felnőtt egerek, miközben útvesztőn haladnak át. Az állatok alkoholt és koffeint kaptak különböző variációkban, a kontrollcsoport pedig egy semleges sóoldatot. Az alkoholtól nyugodtabbak lettek az egerek, de kevésbé voltak képesek kivédeni a kellemetlenségeket. A koffeint fogyasztó állatok kicsit jobban teljesítettek az út- vesztőben, de éberebbek és feszültebbek lettek. Az alkohol és a koffein kombi- nációja viszonylag éber és nyugodt egereket eredményezett, amelyek azonban nem kerülték ki jó hatásfokkal a „sokkokat". A kutatók ebből arra következtettek, hogy emberek esetében az alkohol-kávé kombináció valószínűleg azt az érzetet kelti, hogy már nem ittasak, pedig még azok. Az egereknek adott koffein adag nyolc csésze kávénak felelt meg. Gould szerint a lényeg az: annak ellenére, hogy úgy érezzük, egész éjjel fenn tu- dunk maradni és inni, minden bizonyíték arra utal, hogy a koffein és az alkohol kombinációja komoly kockázatokat rejt. (szatmar.ro/erdely.ma) * Tetszett a cikk? Ajánld ismerőseidnek is, kattints! |