| Színesednek a táskák |
|
|
|
| 2009. február 24. kedd 12:47 | |
|
Még mutogatja erejét a tél, ám mi már a tavaszi divatra gondolunk. Ha ruhákkal, blúzokkal, nadrágokkal még nem is lepjük meg magunkat, azért egy táska már tavaszi hangulatot teremthet a ruhatárunkban – no meg a hangulatunkban.
Az új szezon táskadivatja igen szerteágazó, de úgy tűnik, hogy végre nem csak a fekete, a barna és bézs bőr lesz az irányadó, hanem itt is beköszöntenek a színek. Kék, zöld, narancs, pink – idén tavasszal és nyáron a pasztellszíneké lesz a főszerep, de a harsányabb színek kedvelői is megnyugodhatnak, ugyanis a tervezők négy, elég hangsúlyos és önmagában is feltűnő színben is gondolkodtak. Ráadásul ezeket a színeket a mostani szezonban bátran lehet keverni. A nyolcvanas évek visszatérése mellett az arany nagy újjászületésére is lehetett számítani. Azt nem állíthatjuk, hogy nem volt jelen az elmúlt években, ugyanis kiegészítőkben és ékszerekben mindig is találtunk aranyat. Idén azonban a kilencvenes évekből ismert, a szemet igencsak bántó sárga arany helyett jóval bronzosabb és antikoltabb árnyalatokkal fogunk találkozni. Ami a formákat illeti: a táskák között még mindig sok a hatalmas méretű, ám idén a táskák füle meghosszabbodik, vagy legalábbis a rövidek mellett a táskák többsége kap egy hosszabb fület is. A hosszú fülű válltáskák mellett a tavaszi szezon kedvencei az icipici, tenyérbe vehető változatok lesznek. Ami a díszítéseket illeti, a tavaszi szezonban leginkább a fémkiegészítők jelennek meg a táskákon. (umsz.manna.ro) |
| < Előző | Következő > |
|---|



